Hosszanti (lineáris) dűne, Rab-el-Háli [műhold]
A hosszanti (lineáris) dűnék legjellemzőbb tulajdonsága – nevüknek megfelelően -, hogy hosszúak, akár több száz kilométeren át folytatódhatnak viszonylag egyenes vonalban. Egymással párhuzamos vonalakban fordulnak elő. Nagy hosszanti kiterjedésük miatt legjobban műholdképeken tanulmányozhatók. Magasságuk több száz méter is lehet, és sok más dűneformától eltérően keresztmetszetük viszonylag szimmetrikus. Olykor éles gerincük van, innét a dűne arab neve: seif, azaz kard. De ez azért nem minden hosszanti dűnére teljesül. A magasabb dűnék alakja sokszor finoman cizellált, kisebb dűnék tarkítják a dűne fő vonalát. A dűnék közötti térszínen gyakran előbukkan a kemény alapkőzet, így a dűnék között kiválóan lehet közlekedeni (tevével, vagy manapság inkább terepjáróval). Kialakulásukról nincs teljesen egyértelmű tudományos álláspont. Fontos a tartósan egy irányba fújó szél, aminek iránya kissé változik, tehát a fő irányhoz képest „ferdén”, hol jobbra, hol balra tér el, de hogy ez pontosan miként alakítja a dűnéket, arról több teória is létezik, amiket itt most nem részletezünk.
Az Arab-félszigeten fekvő Rab-el-Háli sivatag a Föld legnagyobb egybefüggő homoksivataga (a Szahara ugyan nagyobb területű, de csak egy kisebb része homoksivatag). Itt tényleg több száz km hosszan futó hosszanti dűnékkel találkozhatunk. Az első képen felülnézetben, a másodikon ferde nézetben láthatjuk ugyanazt a területet. A kép közepén egy országút keresztezi a dűnéket. Ez nem a „könnyű” menetirány egy hosszanti dűnés terepen, hanem a nehezebb, vagyis minden dűnénél a keresztezést ki kellett alakítani és karban is kell tartani, különben a szél hamar homokgátat épít az országútra. Kiválóan megfigyelhető még az is, hogy a bár a hosszanti dűnék messziről szimpla párhuzamos vonalaknak tűnnek, ám közelről mennyire változatos a felszínük.
Helyszín: 17.56546, 46.23112 – Google térkép
További info: