Meanderterasz, Cirque de Navacelles

Fotó: Telbisz Tamás

A meanderterasz kifejezés két részből áll, és ez alapján érthetjük meg, hogy mit is jelent ez a szó. A meander a folyókanyarulatokra utal, ami itt annyiban különleges, hogy egy erősen bevágódott vízfolyásról van szó, melynek a meandereit meredek sziklafalak veszik közre. De még e mélyen bevágódott kanyarulatok esetén is előfordulhat, hogy a túlfejlett kanyarulat a „nyakánál” átszakad és a folyó lerövidíti az útját. Ennek következtében a folyó egykori medrében egy ideig állóvíz (holtág, morotvató) van jelen, majd szárazzá válik az egykori folyóág. Ezt látjuk a képen is: a középső piramisszerű szigethegy (umlaufberg – sajnos nincs rá bevett magyar szakkifejezés) körül egy zöld kanyarulatot látunk. De ezt ma már soha nem önti el a folyó – ezért is hívjuk terasznak. És mivel egykor meander volt, így áll össze a teljes név: meanderterasz.

A képen látható meanderterasz a Francia-középhegységben található, a Vis folyó szurdokának egy szakaszához tartozik. Fent száraz karsztfennsík van, a folyó a háromszáz méter mély völgy alján csörgedezik. A völgy mélyén található házak egyedüli megművelhető földjét a meanderterasz jelenti. A franciák Cirque de Navacelles-nek nevezik ezt a helyet a cirkuszhoz hasonló félköríves elrendezés miatt. Ám ez igazi franciás fricska, mivel a cirkusz(völgy) kifejezést máshol csak a jég által átformált völgyfőkre használják. Itt azonban egyértelműen egy folyóvízi formáról van szó, aminek a jéghez semmi köze.

Helyszín: 43.89450, 3.51048 – Google térkép

További info: