Hosszanti (lineáris) dűne, Wahiba
A hosszanti (lineáris) dűnék legjellemzőbb tulajdonsága – nevüknek megfelelően -, hogy hosszúak, akár több száz kilométeren át folytatódhatnak viszonylag egyenes vonalban. Egymással párhuzamos vonalakban fordulnak elő. Magasságuk több száz méter is lehet (lásd az alábbi keresztszelvényen), és sok más dűneformától eltérően keresztmetszetük viszonylag szimmetrikus. Olykor éles gerincük van, innét a dűne arab neve: seif, azaz kard. De ez azért nem minden hosszanti dűnére teljesül. A magasabb dűnék alakja sokszor finoman cizellált, kisebb dűnék tarkítják a dűne fő vonalát. A dűnék közötti térszínen gyakran előbukkan a kemény alapkőzet, így a dűnék között kiválóan lehet közlekedeni (tevével, vagy manapság inkább terepjáróval). Kialakulásukról nincs teljesen egyértelmű tudományos álláspont. Fontos a tartósan egy irányba fújó szél, aminek iránya kissé változik, tehát a fő irányhoz képest „ferdén”, hol jobbra, hol balra tér el, de hogy ez pontosan miként alakítja a dűnéket, arról több teória is létezik, amiket itt nem részletezünk.
Az ománi Wahiba (Sharqiya) sivatag nem tartozik a legnagyobb homoksivatagok közé, de jól megtermett hosszanti (lineáris) dűnékkel rendelkezik. Nagyjából É-D-i csapásirányú dűnéit keresztbevágja a fenti keresztszelvény, melyet a fénykép környékéről készítettünk. A fényképen látszik az is, hogy a magas dűnék között „szabad az út”, illetve hogy a dűne oldalát „barkanoid”, vagyis kisméretű, aszimmetrikus, ívelt dűnék tarkítják.
Helyszín: 22.27396, 58.77283 – Google térkép
További info: